Május 25-én újranyit az esztergomi tdm iroda

Május 25-én újranyit az esztergomi tdm iroda


A korábban megszokott nyitvatartással várja az érdeklődőket Széchenyi tér 5. szám alatti irodájában (a Posta mellett) az Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület. A főként a városba és környékére érkező turistákat információkkal kiszolgáló hely hétköznap 9-től 16 óráig, szombaton 9-től 13 óráig lesz nyitva ezután. 


Habár Esztergom múzeumai, a gyűjteményekben lévő történelmi látványosságai még egyelőre zárva taranak, az idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségűnek mondható helyi strandok egy része már kinyitott, illetve június elejéig megnyit. Ugyancsak megnyitott tulajdonképpen az összes vendéglátóhely városszerte, illetve újranyitnak Esztergom szállodái, panziói, apartmanjai, miként a település számos temploma is, ahol a megszokott rendben, de már a járványügyi szabályok szigorú betartásával tartanak miséket, istentiszteleteket.

A város és térsége számtalan lehetőséget kínál a látogatók számára. A városban több olyan pont van, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunakanyarra: ilyen a Várhegy, a Szent Tamás-hegy és a Vaskapu is. A környező hegyek tele vannak hangulatos túraútvonalakkal, amelyek bejárására az egyik legjobb segédeszköz az Esztegomi TDM által kiadott gyalogos túratérkép. Ezt a térképet a turisztikai információs irodában kedvezményes áron, 300 forintért lehet megvásárolni.  A térkép öt gyalogos túraútvonal pontos leírását tartalmazza: Esztergomi városi séta, Kirándulás a Vaskapu-hegyre, Kirándulás a Búbánatvölgyben, Rám-szakadék, Pilisszentléleki körtúra.  A térképben QR-kódok segítségével lehet kapcsolódni az úgynevezett Funiq online adatbázishoz, ahol még több információt lehet olvasni a túrákról. 
Turisták és helyiek figyelmébe ajánljuk az újranyitás kapcsán a Mária Valéria Bike kerékpár kölcsönző rendszert, melyhez a tdm irodában lehet bérletet vásárolni.



















További híreink