Szenttamás-hegy

Az Esztergom belváros fölé emelkedő festői domb patinás és kanyargós utcáival és az ezek mellett található egyháztörténeti és történelmi emléképítmények okán fontos turisztikai célpont.

 

A Szenttamás-hegy belváros felőli oldaláról különleges szerpentin visz fel az országzászlóval ékes csúcsra. Ennek közelében látható a Szent István megkoronázása című Antal Károly nagyméretű dombormű, illetve Klotz József óriási napórája is.

 

A Szenttamás-hegy tetejére egy másik úton, a Vitéz János főiskola felől induló kálvária stációk mentén is eljuthatunk. A golgotai jelenetnél Becket Szent Tamás canterbury-i érsekről (egyben a városrésznek is ő a névadója) elnevezett kis kápolna áll. Innen hallható minden nap délután fél 5-kor a trianoni békediktátumra utaló tárogató muzsika, mely szignál jellegzetességévé vált Esztergomnak.

 

A Szenttamás-hegy a Várhegyhez hasonlóan csodás panorámát kínál az Esztergomot és környékét felülről megtekinteni szándékozónak. Tiszta időben az alul fekvő város, a környező hegyek, a Duna, a Prímás-sziget, a Mária Valéria-híd mellett a távolabbi hegyvonulatok is jól kivehetők, s lenyűgöző fotók készíthetők.